Rendkívüli szülői // Mindeneim:Jázmin Kincső és Dominik

Rendkívüli szülői

Szóval most az van, hogy rendkívüli szülőértekezlet volt. Mivel a gyereksereg úgy döntött, hogy kissé edzenek boxügyileg a másikon. Momentán minden nap csépelik egymást... van egy hat-nyolc fős fiúbanda és egy kétfős hölgytársaság, akik kipróbálják magukat, mint utcai harcosok. Kissé remegtem, hogy hátha a Domi gyerek is benne van a rosszfiúk csapatában, de szerencsére ő csak megvédi magát, ha bántják, verekedést nem kezdeményez  atanító néni szerint. Kivétel egy eset, amikor behúzott annak, aki elárulta, hogy kibe szerelmes. Mondjuk, erről tudtam, és mondtam is a sértett fél felháborodott anyukájának, hogy igaza volt a gyerekemnek, de azért elnézést kértem, mert ugye európai emberek vagyunk és nem verekszünk. Mondta, hogy semmi gond, csak a gyereknek két napig volt monoklija, viszont gondolta, hogy megérdemelt ütést kapott, mert nem árulta el, hogy ki és miért húzott be neki. Ettől függetlenül kissé elkeserítőnek tartom, hogy első osztályos gyerekek ilyen agresszorok. Meg hogy már a tanító néni is a szülőktől kér segítséget, mert nem tudja kordában tartani őket. Mi lesz később...?! Aztán megegyeztünk a fekete pillangóban, meg beírásban, hogy lássa a szülő is, hogy milyen a csemetéje magatartása. (Ha fekete, akkor rossz, ha zöld, akkor már közel állt hozzá, piros, ha nem fecseg, nem verekedik)

A gyerekem egyébiránt tök jó értékeléseket kapott tantárgyi lebontásban, kivéve az írásórát, amikor is a gyerek nem aktivizálja magát annyira és inkább bambul, vagy kreatívan a lap szélére rajzolgat. Kissé meg voltam ijedve néhány hete, hogy a gyerek esetleg dislexiás, mert visszafelé kezdett olvasni, meg néhány íráselemet is fordítva írt, hála istennek ez megszűnt, ettől függetlenül kértem felmérést, amit majd hétfőn csinálnak a fejlesztő pedagógussal. Az eredménytől függetlenül nem árt a gyakorlás a gyereknek, így mivel van rá lehetőség, remélem, hogy heti egyszer külön is fejleszteni fogják. A tanítónő örült, hogy így állok a kérdéshez, bár szerinte sincs gond a gyerek tanulmányaival, de ártani nem árt egy szintmérés. Meg hát van rejtett dislexia is, ami ha nem derül ki időben, akkor súlyos lemaradást eredményez...

Az olvasás, írás területén fellépő nehézségek

*      Az olvasás hibái

*      Betűtévesztések – fonetikai vagy vizuális hasonlóság alapján

*      Betűkihagyások vagy betoldások

*      Szótagkihagyások vagy betoldások

*      Betűsorrend megfordítása (reverzió), amikor a gyermek az el helyett le-t olvas

*      Elővételezések, mely során a szóban előforduló betűk közül kettő válik azonossá pl.: csőre – csere

*      Megtapadás (perszeveráció), amikor a gyermek megtapad az előző szó egy betűjénél, és azt viszi tovább a következő szóba

*      Szóroncsok, amikor a betűk több, mint fele helytelen

*      Ismétlődések, mely során a gyermek egy szót csak többedik próbálkozásra tud kiolvasni (első osztályban még elfogadható)

*      Olvasás tempójának lassúsága

*      A hibaszám és az olvasás ideje az olvasástechnika szintjéről ad tájékoztatást

*      Szövegértés zavara

*      A szövegértés és az olvasástechnika általában kölcsönhatásban áll egymással. Jobb technika esetén természetesen jobb a szövegértés is. Diszlexiás gyermekeknél megbomlik ez az összefüggés. Egyesek jó technikával is szinte semmit nem értenek meg a szövegből, míg mások a sok hibával eltorzított elolvasott szöveget is megértik.

*      Beszéd területén jelentkező tünetek

*      Gyenge a szókincs, kevés az aktívan használt szó, szótalálási nehézségei vannak a gyermeknek

*      Nehezen tanul meg új szöveget

*      Mondatalkotásai szegényes, rövid, egyszerű mondatokat használ

*      Szövegemlékezete gyenge

*      Magatartásban fellépő tünetek

*      A diszlexiás gyermekek általában fáradékonyak, dekonctrentáltak, teljesítményük ingadozó

*      A sorozatos kudarcélmények hatására kerülik az iskolai munkát, szívesen bújnak ki alóla

*      Kompenzációs viselkedésként megjelenik náluk az agresszivitás vagy éppen a szorongás, a bohóckodás, a merészség – bármi amivel ki tudnak tűnni társaiktól

*      Egyéb tünetek

*      Fejletlen ritmusérzék

*      Dominancia zavarok

*      Testséma nehezen alakul ki

*      Finommozgásuk ügyetlen

*      Térben és időben rosszul tájékozódnak

A dyslexiának két megjelenési formája lehet:

Formai dyslexia:
Ha a gyerek nagyon lassan, nehezen olvas, felcseréli a betűket, szótagokat, rosszul tagolja a felolvasott szöveget, eltéveszti a toldalékokat, teljesen mást olvas, mint ami le van írva.
Tartalmi dyslexia:
Ha a gyerek technikailag jól olvas, de nem érti, amit elolvasott.

Természetesen nem feltétlenül jelenik meg az összes tünet egy-egy gyermek esetében és az is előfordulhat, hogy valakinek egyszerre vannak formai és tartalmi dyslexiára utaló tünetei.

A tanulási nehézségek hátterében nagyjából, az esetek 70%-ában megtalálható az idegrendszer részleges éretlensége, sérülés vagy hibás szerveződése. Többnyire, ha sikerül felszámolni az idegrendszer szerveződésébe becsúszott hibákat, a tanulási nehézségek tünetei jelentősen csökkenek: javul az olvasás, a helyesírás, szebbé válik a külalak, oldódnak a számolási nehézségek.

Az idegrendszerünkre a legközvetlenebb módon a mozgáson keresztül lehet hatni. Az idegrendszer érése és a mozgásfejlődés szoros egységben valósul meg. Az idegrendszer fejlődése egyre újabb és újabb mozgásformák megjelenését teszi lehetővé, ezeknek a mozgásoknak a gyakorlása pedig visszahat az idegrendszerre, elősegíti fejlődését, érési folyamatait.

A mozgásfejlődés és vele együtt az idegrendszer fejlődése szigorú hierarchia szerint valósul meg. Ha kimaradnak egyes lépések, vagy nincs elegendő idő, esetleg elegendő tér és lehetőség a gyakorlásra, akkor hibák csúszhatnak a fejlődésébe. Az idegrendszer egyes területei alulszervezetté válnak, amelynek következményei legtöbbször az iskolában jelennek meg tanulási nehézség formájában.

Mozgásterápia segítségével lehetőséget biztosíthatunk az idegrendszer számára, hogy bepótolja lemaradásait. Ilyenkor az idegrendszer fejlődésével párhuzamosan csökkennek a tanulási nehézségek, esetleg teljesen el is tűnnek.

Ha megmaradnak bizonyos maradványtünetek, a gyerek tanulási nehézségekkel küzd, de nem sikerül az idegrendszerében alulszervezettségre vagy éretlenségre utaló nyomot találni, akkor alaposan feltételezhető, hogy esetében a tanulás lelki feltételei nem adottak. Valószínűleg erős teljesítményszorongással vagy iskolával kapcsolatos stresszel küzd.

A kéz szerepe

Az iskola számos feladata, és gondja nem terelheti el a figyelmét gyermeke kézügyességének fejlesztéséről. Ez ugyanis elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az írás elsajátítása nehézségek nélkül történjen, és örömteli tevékenység legyen.

Az írástanuláshoz nagyon fontos a megfelelő szintű finommozgások kialakulása. Ezért nagy gondolt kell fordítani a kézfej és az ujjak izmainak edzésére, az ujjmozgások összerendezésére.  Ez történhet tornáztatással, vagy valamilyen kézműves tevékenység végeztetésével. Ezek mellett további fontos teendő a szem és a kéz összehangolt munkájának megteremtése.

Tornáztatás

A gyermekek körében igen kedveltek az "ujjtornák". Az ujjak tornáztatása során különböző gyakorlatokat végezhetnek:

1. Nyitogató

A gyermek ökölbe szorított kezének ujjait egyenként nyitogatjuk (nagyobb gyermekek önállóan nyithatják), s közben a mondókát mondjuk:

"Hüvelykujjam almafa,
Mutatóujjam megrázta,
Középső ujjam felszedte,
Gyűrűs ujjam hazavitte,
A kisujjam mind megette
Megfájdult a hasa tőle."

2. Mutogató

A gyermekek kezükkel illetve ujjaikkal mutassák meg a mondókában elhangzó mozdulatokat:

"Ujjaimat mutogatom,
közben vígan mondogatom:

Emeljék fel a kezüket és mozgassák ujjaikat!

Kifordítom, befordítom,  

Forgassák ki-be a tenyerüket!

Fölfordítom, lefordítom,

Forgassák föl-le a tenyerüket!

Zongorázok, furulyázok,

Utánozzák a zongorázás, furulyázás mozdulatait!

Erősebb lett a kezem,
A tornát befejezem."

Tárják szét kezeiket!

3. Mozgató

Különböző mozdulatokat kell végezniük a gyerekeknek. Itt már az ügyességnek és a gyorsaságnak is fontos szerep jut:

Kő, papír, olló: Három jelet kell megjegyezni ehhez a játékhoz. Kő: ökölbe szorított kéz, papír: kinyújtott tenyér, olló: mutató és középső ujj szétnyitva. A két játékos egyszerre mondja: "kő, papír, olló!", s a végén az egyik jelet mutatják. Ha egyforma jelet mutatnak, az döntetlen. Ha két különbözőt, akkor az nyer, amelyik az erősebb. (A papír erősebb, mint a kő, mert bele lehet csomagolni a papírba a követ. A kő viszont erősebb az ollónál, mert a kő kicsorbítja az élét. Az olló erősebb, mint a papír, mert el tudja vágni azt.)

Vörös pecsenye: Üljenek egészen közel egymáshoz gyermekével. Egyikük tartsa mindkét tenyerét fölfelé maga előtt. A másikuk tenyérrel lefelé (kb. 3-4 cm-re) a másik keze fölé helyezze a sajátját. Az alsó játékos igyekezzen egy hirtelen mozdulattal a felső kezek valamelyikét meglegyinteni. Ha sikerül az ütés, cseréljenek, ha nem, maradjanak ugyanígy.

 Kézműves tevékenység

Valamennyi kézműves tevékenység kitűnően tornáztatja gyermeke kézizomzatát. Mindenki kedvére kiválaszthatja a hozzá legközelebb álló kézműves tevékenységet - lehet ez festés, gyurmázás, gyöngyfűzés, nyírás, tépés, és sorolhatnám még az újabbnál újabb kreatív játékokat.  Az ország szinte valamennyi pontján megtalálhatók a különféle kreatív boltok (az Interneten is elérhetők), ahol kedvükre választhatnak a sokféle lehetőség közül. A kézizomzat fejlesztésén túl az esztétikai érzék és a kreativitás is fejlődik a játékok során, a maradandó alkotások pedig a lakás különböző díszeivé válhatnak.

 A kézizomzat fejlesztése a mindennapi tevékenységek során

 Milyen gyakran fordul elő Önnel, hogy a rohanás, késés miatt Ön öltözteti fel gyermekét? Pedig a gombolás, cipőfűzés, cipzár föl-le húzása, a masnikötés mind-mind fejleszti gyermeke kézizomzatát. Nagyon fontos tehát, hogy gyermeke önállóan végezze ezeket a tevékenységeket, még akkor is, ha eleinte kicsit hosszabb időt igényel.  Higgye el, ez a kis várakozás igazán meghozza gyümölcsét!

Játékötletek otthonra

 A rajzolós versikéket nagyon szeretik a gyerekek. A versike mondása közben, a vonalakat rajzolgatva észrevétlenül elkészül a szép kis rajzocska. Eközben a mozgás és a beszéd is összhangba kerül, ami elengedhetetlenül fontos a tanuláshoz (pl. korongok számolásánál nagyon fontos, hogy egy korongra egy számot mondjon).

A rajzolás menete: A számok jelzik, milyen sorrendben kell megrajzolni az egyes részeket.

Íme két kis versike:

A macska 

  1. Ugribugri

  2. tarka

  3. macska,

  4. itt a

  5. füle,

  6. ott a

  7. bajsza.

  8. Domborodó hasikája

  9. rajta

  10. a négy

  11. lábacs-

  12. kája.

 A kiskakas

  1. Rajzoltam

  2. egy

  3. kiskakast,

  4. tarka

  5. tol-

  6. last,

  7. tarajast.

  8. Csőre van és

  9. lába

  10. kettő,

  11. készen

  12. van a

  13. kis éb-

  14. resztő.

Tartalmas együttlétet, jó rajzolást kívánok az egész családnak!

2009. nov. 5. 9:57 | 4 komment
Kategóriák: Domi Címkék: agresszió, dyslexia, értekezlet, gyermekkori, írástanulás, szülői
írta: jurak.kata
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 4 komment érkezett ()

  • 1.  NelliAnyu
    2009. 11. 06. 1:57

    Húúúúúú most nem volt idegzetem csak a Domira vonatkozó témát végigolvasni, és örülök, hogy végülis úgy néz ki, hogy minden ok, de nagyon becsüllek érte (és másért is!), hogy mégis elviszed a vizsgálatra. Mikor beszéltünk a félelmedről Dújvárosban, akkor még nem tudtam amit most tudok, van valami ezzel kapcsolatban ami elszomorít nagyon, de mint sok más ellen, ez ellen sem tudok semmit tenni. De majd személyesen részeltezem.
    A lényeg, hogy D. nem verekszik, csak ha kell :-)) és tanulni is jól tanul. Pusszantom az "otos" fejét és JJKincsbarátosnémat is. Na meg Téged! és 36 vagyok :-(

  • 2.  jurak.kata
    2009. 11. 06. 6:59

    NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, TE DRÁGA!!!:DDDDDDDD

  • 3.  h.o.era
    2009. 11. 06. 12:58

    Huh, most elgondolkodtattál... Van pár dolog, ami Patrikra illene, de én azt gondolom, hogy adok neki egy kis időt még. Hiszen az óvodai foglalkozás teljes hiánya rányomta a bélyegét a sulira, hiszen rajzolni gyakorlatilag ott rajzolt először! Így van mit behoznia kézügyesség terén. Viszont minden más finom mozgása a helyén van, és a tanítónők sem jelezték, hogy bármi gond lenne. Bár én most azt látom, hogy kell neki egy kis gyakorlás itthon, aztán majd belejön, de nem felejtem el az olvasottakat sem :S

  • 4.  BHawk
    2009. 11. 08. 21:14

    Szia! Biztos, hogy a fiadnál minden rendben van. az én öcsém diszlexiás meg diszgráfiás és diszkalkuliás is. Na neki tényleg nehézséget okozott a tanulás meg az idegen nyelv, de tényleg szenvedett, rengeteg helyesírási hibával.
    Emellett szociálpedagógus vagyok és tudom, hogy sokszor csak rámondják a gyerekre pedig ez egy elég összetett dolog. Persze ha megnézik legalább megnyugszik!
    Puszi a királylánynak!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.