S.O.S
Na, kérem, a saját blogomat nem tudom megjeleníteni, csak hatalmas zöld folt van, meg az oldalsáv, de az is csak a kommentdobozig. Remélem, ti tudjátok olvasni. Aki tud, nem segítene? Vagy a mi gépünkkel van gáz?Mondjuk, más oldal, így a freeblog főoldal is jól bejön, ezért is tudok írni. De ennyi. Bocs, de így nem tudok kommentelni sem nálatok, egyelőre. Remélem, valami kósza tavaszi szeszély ez, és megjavul. Pedig esküszöm, nem nyúltam bele a szerkesztésbe...Munkában a gyerek+foghúzás
Szóval az volt, hogy szombaton az Apa beállított egy F.P-s első zongorámmal, illetve két új csörgővel, mivel a lánygyermeknek torna van előírva, ugye.
Az F.P-s zongora nagyon tetszik J.J.K-nak, nonstop nyomkodja, rúgdalja, éppen mikor, hogy éri el. A csibe rajta csórikám már eléggé viharvertnek tűnik, ámbár hősiesen tárogatja jobb rendeltetésre tervezett szárnyait, amik egyébként belül pöttyösek, szóval a tervező nem tudom, milyen himlős csirkét utánzott le, bár tudom, hogy mindez azért van, mert a babák szeretik a pöttyöket(meg a csíkokat). Végülis ez lényegtelen, bár élek a gyanúperrel, hogy a gyermek világképének egyik állomása enyhén elfuserált, már ami a csirke képének megismerését illeti. Bár, a mai génmanipulált világban semmi sem elképzelhetetlen, úgyhogy lehet, dirrekt ilyennek tervezték, hogy a gyerek ne lepődjön meg semmin... ki tudja..?
Szóval a lényeg, hogy J.J.K nonstop munkázik azóta, aminek eléggé örülök, és annak külön, hogy már baromi ügyesen fogja meg a tárgyakat maga körül, pláne a karikákat. Mondjuk, a fülbevalómat lehet, hogy jobb lenne néhány évig kivenni a fülemből, mert a gyermek lelkesen gyakorol rajta. Mármint fogást és húzást. Megjegyzem: igen jól megy neki.
Munkában:)
Domikám túl van élete első foghúzásán, kicsire nem adunk, így rögtön kettőt kapott ki a doktornő alulról. A gyermekem, mint tudjuk hős, tehát ennek megfelelően vette az akadályt, nem sírt, viszont várta az ajándékot a fogtündértől, aki nálunk nem létezik, mert szerintem baromság azzal etetni a gyereket, hogy jó, ha kiesik a foga, mivel az egyáltalán nem jó, és lehetőség szerint inkább vigyázzon rá. Viszont az oviban a társainak hoz ajándékot, ezért a gyerek közölte, hogy attól, hogy én úgy gondolom, hogy nincs fogtündér, igenis van, mivel Bálintnak hozott ajándékot, úgyhogy ez ügyben kéretik tájékozódnom Bálint anyukájától. Muszáj volt áthidalnom a problémát, mivel a gyerek lelkesen próbálta kihúzni a fogát és lehetőség szerint tonnaszámra enni az édességet és elfelejteni a fogmosást, hogy kapjon ajándékot a fogtündértől, szóval kitaláltam, hogy minél később esik ki a fog, annál nagyobb ajándékra számíthat, így most azért volt két hónapunk, amikor nem gyötört a fogtündérrel.
Viszont, mivel már nagyon mozgott az alsó két foga és jött mögötte a másik, ezért elvittem fogászatra, ahol a gyerek mindenütt a fogtündért kereste. Így avanzsált át a doktornő tündérnek, és kellett adnia a gyereknek ajándékot. Domikám rendkívül boldog, de inkább nem fotózom le a mosolyát...
Az egészséges életmódról, avagy NE FOGYÓKÚRÁZZ!
Ha egy jót akarsz nevetni..:))
K: Azt hallottam, hogy a kardio edzések meghosszabbítják az életet. Igaz ez?
V: A szíved csak egy meghatározott számú dobbanást képes produkálni. Ne fecséreld el feleslegesen edzésre. Minden elkopik egyszer. A szívverésedet felgyorsítva nem élsz tovább, ez olyan, mintha azt mondanák, hogy az autód tovább tart, ha gyorsan mész vele. Hosszabb ideig akarsz élni?
Pihenj egyet.
K: Kevesebb húst és több gyümölcsöt meg zöldséget kellene ennem?
V: Próbálj gazdaságosan gondolkozni. Mit eszik a tehén? Szénát és kukoricát. És ezek mik? Zöldségek... Tehát egy steak nem más, mint a zöldségek szervezetedbe juttatásának egy gazdaságosabb módja. Teljes kiőrlésű gabonára vágysz? Egyél csirkét! A marhahús egyébként a leveles zöldségek kiváló forrása is. Egy szelet disznóhús fedezi a teljes napi zöldségigényedet.
K: Csökkentenem kellene az alkoholfogyasztásomat?
V: Dehogyis! A bor gyümölcsből készült. A pálinka gyümölcsök lepárlásával keletkezik, ami azt jelenti, hogy kivonják belőle a vizet, így még koncentráltabban kerül a szervezetedbe. A sör pedig teljes kiőrlésű gabonából készül. Fenékig!
K: Hogyan tudom kiszámolni a testzsír tartalmamat?
V: Ha van egy tested, és van zsírod is, akkor az arány 1:1. Ha két tested van, akkor az arány 2:1, és így tovább.
K: Mik az előnyei annak, ha rendszeresen eljárok edzeni?
V: Sajnálom, de egyet sem tudok említeni. Az én filozófiám: fáradtság nélkül... sokkal jobb.
K: A sült krumpli egészségtelen?
V: Te nem figyelsz!!! A krumpli növény, és növényi zsiradékkal sütik. Ennyi növényi táplálék hogyan lehetne egészségtelen?
K: A felülések segítenek a derekamat karcsúbbá tenni?
V: Egyáltalán nem! Amikor terhelsz egy izmot, az megvastagodik. Csak akkor javaslom a felüléseket, ha nagyobb hasat szeretnél.
K: A csokoládé ártalmas?
V: Megbolondultál? Kakaóbabból készül! Még egy zöldség!!! Ez a legjobb étel!
K: Az úszástól jó lesz az alakom?
V: Ha úgy gondolod, hogy az úszás jót tesz az alaknak, magyarázd meg nekem a bálnákat...
K: A jó alak fontos dolog?
V: Hé! A "kerek" is egy alak!!!
Remélem, sikerült eloszlatni a legelterjedtebb félreértéseket a helyes életmóddal kapcsolatban.
Csipőszűrés
Tegnap elmentünk az ortopédiára. Szerencsére semmi eltérő nincs, csupán redő asszimetria. Ezért tornáztatni kell fürdés előtt, és egy hónap múlva kontroll. Megkérdeztem, hogy ez mi a túró? Mármint, hogy mitől alakul ki? Azt mondta az orvos, hogy hát nem tudni, egyelőre jó húsban van a drága, és nem egyformán használja a lábait még(?)-mondjuk itt nem tudom mire gondolhat, talán a rúgkapálásra?- vagy pedig nem olyan fejlett még a csipője, azért kell a kontroll. De semmi csipőeltérés nincs, szerencsére. Kincsem viszont baromira élvezte, hogy tornáztatják, jókat nevetgélt, ettől meg az asszisztencia ámuldozott-hiába, még nem ismerik a lányomat, ugye..
A vizsgálat végén felmentünk a szülészetre, nosztalgiázni, na meg az orvosommal egy közös fotót készíteni. Olyan fura volt nem pocakosan menni...Láthatóan örültek nekünk, és sikerült megviccelnem az egyik szülésznőt, amikor mondtam neki, hogy azért keressük Dr. Fehért, mert újra várandós vagyok...Erre ő:
-Ez komoly?Ilyen hamar?
-Persze-válaszoltam. Három hónapot kellett várni.
-Nahát!Erzsike, képzeld a Kata újra babát vár!!-kiáltozott a nővérkének.
Élek a gyanúperrel, hogy annyira nem örülnének neki, mivel ugye nem voltam valami egyszerű eset a két méhenkívülimmel, egy vetélésemmel és egy olyan várandóssággal, aminek a felét kórházban töltöttem...
Persze felvilágosítottam, hogy csak vicceltem, lévén nemsokára április elseje...
A főorvos úr egyébiránt elolvadt J.J.K-tól, aki nonstop vigyorgott rá, mint a vadalma.
Nem csodálom, mert én is nagyon szerettem dr. Fehért, kívánni sem lehetne jobb orvost:)Örökké hálás leszek neki a fantasztikus terhsegondozásért, és hogy élménnyé tette a szülést!
Itt vannak a képek:
Dr. Fehér Andrással, aki a világra segítette Kincsőt
Láthatóan kedvelik egymást:)
A szülésznő, az orvos és J.J.K
Élni tudni kell
A lányom tudja, hogy az életet úgy kell élni, hogy lehetőség szerint a legjobban érezzük magunkat. Nos, ő elaludt masszírozás és kellő locsipocsi után.
A fürdőkádban.
Még jó, hogy Domi mozgatható volt a fényképezőgépért, mert szerintem úgysem hittétek volna el, hogy egyszerűen belealudt a fürdés élvezetébe...
Corpus delicti:
Oltás
Szóval ma ismét tartalmas napunk volt. Délelőtt mentem könyvelőhöz, kozmetikába, vásárolni, addig J.J.K apai nagymamájával töltött tartalmas perceket. A mamájával egyébiránt igen jól el van Kincsem, játszanak, mama énekel neki, J.J.K mosolyog, elégedetten alszik, ilyenek. Aztán mentünk oltásra, ugye a három hónapos nálunk kimaradt a múltkor, mivel meg volt fázva a gyermek, de mostanra hála istennek, kilábalt belőle. Szóval odaértünk, nem kellett várni sem nagyon, addig Kincsem még aludt, és ismét csak akkor ébredt fel, amikor mérlegre tették. Erről a szerkezetről mondtam úgy 6800 grammnál, hogy vegyük le, de nem tették, így a valóság: a lányom 6830 grammot nyom...Hát igen...ezt most nem kommentálnám. Aztán jött a rota -ez ugye kanalas, szépen lenyelte, kicsit fintorgott csak, majd az injekció. Mondjuk, sejtettem, hogy J.J.K nem egy hétköznapi személy, de azt, hogy ne sírjon/üvöltsön/visítson (kérem aláhúzni a megfelelőt), na, azt nem gondoltam volna. Mondjuk beszéltem hozzá figyelemelterelésként, de azt azért nehéz nem észrevenni szerintem, ha belénk nyomnak egy tűt! Vagy nem???Szóval a lányom így reagálta le: aaaaaaaaa, ez kb 3 mp volt, aztán semmi. Néztünk is, hátha nem halljuk vagy ilyesmi, de nem. A lánygyermek nem rítt. Sőt. Mosolygott!Amikor kimentünk, meg is kérdezték, hogy "nem kaptatok oltást?"Gondolom azért, mivel nem hallattszott ki az ordítás. Szóval a lányom igazán strapabíró egyén!De tényleg!Mondjuk, kissé megijedtem, mert elküldött csipőszűrésre minket, remélem, nem azért, mert talált valamit!Azt hiszem a Domival is kellett menni, nem emlékszem...:( Csütörtökre van beutalónk, nagyon stresszelem magam, hogy mi a túrónak kell mennünk???A doktornő nem mondtott semmit, csak hogy nincs semmi, ez amolyan rutin...hát nekem ne rutinozzanak az idegeimmel, kérem!
Ja, a nap megvilágosulása: a babyhordozót kivenni a talprészből műkörömmel veszélyes. És fájdalmas. Kéretik nem utánam csinálni!!!!
J.J.K a hős
A megtestesült nyugalom: Kincső
Névanalízis
Markesbalazsnal olvastam a névanalízisről.
Gyorsan megkukkantottam a lányomét:
A Jázmin újabb keletű névalkotás a Jasminum növénynemzetség nevéből. Ennek alapszava perzsa eredetű. A magyar köznyelvben azonban (tévesen) a fehér virágú jezsámen (Philadelphus) neve a jázmin.
A névanalízis szerint a Jázmin név olyan személyiség kialakulását támogatja, akinek nagyon nagy igénye van a függetlenségre. Csak a saját szemszögéből hajlandó vizsgálni a dolgokat, mások vagy alkalmazkodnak hozzá, vagy jobb ha magára hagyják, mert minden ?ellenszegülés" csak értelmetlen, terméketlen vitákhoz vezethet. Bármihez fog, annyira elmerül abban, amit csinál, hogy szinte semmi mást nem vesz észre a körülötte zajló folyamatokból. Ennek az az eredménye, hogy mások apró jelzéseit sem észleli, amikor tudatni próbálják vele, hogy valami számukra nem jó. A fentiekből egyértelműen következik, hogy kapcsolatai általában nem túl harmonikusak.
Névnapjukat a Jázminok február 24-én vagy május 10-én ünnepelhetik.
A Kincső magyar eredetű női név, jelentése: számomra ő a kincs, Jókai Mór által alkotott irodalmi név, A jövő század regénye című művében találkozhatunk a névvel. A műben az elképzelt őshaza magyar formájú helyneveként szerepel, amelynek a mű szerinti kínai változata Kin-Tseu. A névnek egy ókori tartománynév adta az ötletét, ami King Csou. A játékos alkotású irodalmi helynévből a XX. században vált női név.
Névnapjukat a Kincsők február 1-jén vagy július 24-én ünnepelhetik.
Hétvége
Hétvégén Pakson voltunk, anyukáméknál, engem ünnepelni. Illetve azt, hogy betöltöttem ugye az ominózus 30.életévet. Erős tiltakozásom ellenére a tortára felrakták a 30-as számot, mondjuk lehetett volna annyi kreativitás, empátia, de minimum szolidaritás legalább anyukámban, hogy 20+10 vagy 29+1-et tesz vagy ilyesmit, hogy azért mégis kettessel kezdődjön az a szám...na mindegy, nem is ez a lényeg. Hanem: J.J.K a tőle szokásos élénk szangvinikussággal mutatta - még fogatlan - mosolyát gyakorlatilag mindenkinek. Kezdte pénteken a barátnőmékkel, akik szintén jöttek köszönteni(harminc szál tulipánnal felfegyverkezve érkeztek, a kedvenc virágommal, imádom, hogy ilyen figyelmes az Én Kismacskám:))Szóval J.J.K bedobta a "delfin"-mosolyt, amikor teli szájjal, kimeredve vigyorog, hangtalanul, amivel sikeresen elvarázsol mindenkit, így Évit és Vikit is.(illusztráció lejjebb)Aztán bevetette magát a fiam is, így azt hiszem a gyerekeim abszolút győztesei lehetnének alkalomadtán egy "bűvöljük el a felnőtteket" elnevezésű versenynek. És ezt minden elfogultság nélkül mondom, hihi.
Szóval szombaton elindult kis családom, útközben megálltunk vásárolni a Hervisben, klassz, mert ha három cipőt veszel, a legolcsóbbat ingyen adják, így kapott a Domi egy full jó fekete Nike cipőt, ingyért. Örült is neki, nagyon.
A lánygyermek a babakocsiból vigyorgott boldog-boldogtalanra, így egy kissé lelassultunk, mert elég sok ismeretlennel kellett leállnom beszélgetni és elmondani, hogy a lányom mikor született, mi a neve és hogy milyen jó baba. Azt tapintatosan kihagytam a felsorolásból, hogy nem csak éppen Ő a kiválaszott, akire vigyorog, mivel láttam, milyen jót tesz az egójuknak, hiszen a "baba érzi, ki a jó ember". Mondjuk, itt némi áthallást vélek az "aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet" frázistól, na mindegy.
Így késve bár, de megérkeztünk. A lányom nem sok vizet "zavart", mert ha ott a játszószőnyeg, nem igazán igényli, hogy foglalkozzanak vele, mert eléggé leköti a figyelmét a csibe megkaparintása.
Aztán megérkezett a nővérem, akinek négy gyereke van, és aki ott volt JázminKincs születésénél, szóval eléggé oda van a babákért, J.J.K-ért meg aztán nagyon, és gyakorlatilag szétpuszilta. Még jó, hogy a lányom edzett pusziügyileg és szeretetkirohanásokban gazdag életet él itthon is, így tűrt. Aztán inkább elaludt a pusziáradatban, szerintem ez valami önvédelmi mechanizmus nála, hogy inkább ne is tudja, mi történik, ámbár lehet, hogy nem így van, és a lányom tényleg strapabíró, aki mindig, minden körülmény között el tud aludni. Szóval jó képességekkel rendelkezik, ez nem vitás.
Domcsikámról nem sok mindent tudok mesélni, az autóban láttam legközelebb hosszabb ideig, a haza felél vezető úton. Ez van, ha találkozik az unokatesókkal...
Macskák:)
Puszi-dömping
Papával:)
"Mindennél jobban szeretlek, Jázminka"
Felfedező akció
Most az van, hogy J.J.K iszonyatos tempóban fedezi fel a nagyvilágot, azaz ügyködik a felfedezésén. Ha mégsem ügyködik, akkor nézi, hogy min lehetne ügyködni. És mi, hogyan működik. (Ez minden bizonnyal ügynökmúltjából fakad, talán emlékeztek az ominózus Scully-ügyre...)Szóval. A leánygyermek egyre többet van éber állapotában, amikor is a kiságyát körbejárja. Na jó, a hitelesség kedvéért: körbeforogja!Mindezt teszi néhány perc alatt, és lehetőség szerint sokszor. A kedvence a kiindulóponthoz képest levő 75o, gondolom én, mivel ott hosszabb időt tölt a falon levő pöttyök és a Mickey egér tanulmányozásával, ami érthető, mivel a pötty nagyon érdekes. Arról már nem is beszélek, hogy a körforgóját teljesen megtépázta, az elefántot többször megette(volna)(ha bírt volna vele), az oroszlánnak nonstop magyaráz, egyedül Zebrát nem bántotta még, gondolom, lojalitásból, emlékezve a régi szép időkre, a nagy barátságra...A játszószőnyegét még jó, hogy Fisher Price-któl vásároltuk, bírja a strapát, bár a Csibe és a Katica nevében nem szívesen beszélek, említett lelógó állatok a "fel kell fedeznem a világot" kategória abszolút veszteseinek mondhatók.
A hintán levő, körbe forgó halak még hálásak lehetnek tervezőiknek, hogy kellő távolságba lettek elhelyezve, így a gyerek nem éri el őket, aminek láthatóan nem is örül, és napról-napra egyre dühösebben kalimpál feléjük. Kezdek félni attól, hogy a kisasszony addig úgysem nyugszik, amíg egyet meg nem kaparinthat.
Szóval így telnek a napjaink. Ha ébren van, felfedező akcióba lép, tartok tőle, hogy nem kis fejtörést fog még okozni nekem azzal, ha elkezd mászni és a pakolós korszakát éli majd.
Nem kell valakinek egy eladó vitrin?Esetleg egy üvegasztal??
Felfedező akció vége, J.J.K kidőlve
Apa foghatja a fejét..mi lesz még itt, ha a jány járni is tud???
Egy éve fogant...
"Minden most kezdődik el: ahogy dobban a szíved"(Ákos)
Egy éve volt a punkcióm. Egy éve fogant ez a Csodababa, akit imádok, és akit az életemnél jobban szeretek. Aki nem élte át a meddőségi problémákat, nem tudhatja, hogy milyen ajándék ő nekünk, mennyi könny gördült le az arcunkon, mire felragyoghatott a mosoly: pozitív a teszt! Különleges ajándék Ő, egy nagyon várt baba, lehet éppen ezért óvjuk, féltjük Őt jobban az átlagosnál...Aki nem vesztett még el babát, sokszor furcsán is néz ránk, hogy "túlságosan aggódunk". Hát nem tudom. Lehet. De nem tudnék élni nélküle...Soha, semmilyen körülmény miatt nem tudnám őt elhagyni, nem szeretni. És soha nem tudnám elviselni, ha csalódna bennem.
Drága Kincsem! Mikor ezeket a sorokat el tudod majd olvasni, bizonyára évek telnek el. Minden bizonnyal túl leszünk jó néhány közös élményen, örömön, bánaton. De mindig tudnod kell: nagyon vártunk Rád, nagyon akartunk Téged. Csoda vagy, már az is csoda, hogy megszülethettél.
Egy Kincs vagy nekünk, a Mi Pici Lányunk, aki nekünk a világon a legszebb, akinek egy mosolya fontosabb mindennél, és mindig azért fogunk élni, tenni, hogy Te és a bátyád boldog legyen.
Köszönjük, hogy vagy, JázminKincs!
És köszönjük a Dévai Intézetnek még egyszer, hogy a legszentebb ajándékot kaphattuk: egy kisbabát! Örökké hálásak leszünk!
Egy éve ezt írtam:
Punkció és embriótranszfer
Kissé idegesen érkeztem, hiszen nagy esély volt rá, hogy a három nagy tüszőm fogja magát, és reggelre kipukkadnak.
Még jó, hogy van hitem arra, hogy onnan fentről vigyáznak rám, és ez ugye magába foglalja a petefészek -működésemet is:)
A kilinikára sikerült 7 órára oda érni, de még így sem én voltam az első várakozó, ami meglepett, hiszen az intézmény elvileg reggel nyolckor nyit. (Most vagy ott aludt a hölgy, vagy nem tudott aludni, és inkább oda ment, hogy ne unatkozzon..:), a lényeg, hogy nem én voltam az első)
A punkció, mint olyan, egészen jó dolog. Gyakorlatilag befekszel, elaltatnak, felébredsz, délután jössz haza. Persze nekem hiba csúszott a számításomba, mivel kihagytam azt a lehetőséget, hogy ne tudjanak branüllt tenni a kézfejembe, így némiképp feldagadt, véraláfutásos kézfejjel ébredtem, de ez a legkevesebb, a gyerekért bármit....
Első dolgom kómás állapotomban az volt, hogy megnézzem a tenyerem: 6 szív volt belerajzolva, aminek örültem, hogy ennyit le tudtak szívni. (úgy látszik, tőlem ennyi telik, az októberi lombiknál is ugyanez volt).
Mindig elcsodálkozom azon, hogy milyen fura, hogy az orvostudomány mikre képes. A Dévai Intézet pedig pláne.
Kissé morbid, de szeretek oda járni az ott dolgozók hozzáértése, kedvessége, humánussága miatt-nem futószalag-szerű a munkájuk, mint más intézetekben.
Mivel hatot tudtak leszívni, reménykedtem, hogy legalább öt megtermékenyül, a nagy számok törvénye alapján, abból egy remélhetőleg megindul a fejlődésben...és megszületik.
Végül jött az embriológus, és mondta, hogy ötöt tudtak megszúrni, ICSI lett az IVF-ből, és reggel telefonáljunk. Délután háromig kellett benn maradni "megfigyelésen", persze szokásomhoz híven én már kettőkor felöltöztem, mondván:indulok. Egészen a váróig jutottam, ott feltartóztattak, hogy innen ne tovább, így lehajtott fejjel kullogtam vissza a szobába...De öröm az ürömben: Férjecske meglepett szív alakú kulcstartókkal(naná, hogy rózsaszín, és Princess felíratú, hogy lányunk legyen)ettől nem kicsit sikerült meghatódnom, majdnem elbőgtem magam...annyira szeretem, hogy ilyen figyelmes!
Csütörtök reggel én nem mertem telefonálni, hogy mennyi indult osztódásnak így a férjecskémet bíztam meg vele, akinek először sikerült mellé tárcsáznia, és megkérdezni egy vadidegen nőtől, hog y mi van a kicsikékkel?:)Persze a hölgy nem értette, hogy milyen leszívásról és kicsikékről beszél, elég kínos lehetett..De aztán a jó számot hívva tájékoztatták: 4 szabályosan fejlődő embrió!Hurrá!
Péntekre tehát meg van a program: embriótranszfer.
Az embriótranszfer még gyorsabb, mint a punkció, kb. 5 perc, majd 20 perc pihi, aztán lehet haza menni. Három embriót kapitunk vissza, 4 sejteseket. megkérdezte Dévisz, hogy mennyi puszit kérek, aez amolyan babona, de mindig kettőt ad, hogy annyi baby legalább legyen...Imádom!
Olyan fura: bemegyek, és 30 perc múlva gyakorlatilag várandósan távozok.
Most sokat kell pihennem, remélem, a kicsikék megtapadnak, akár mind a 3-an, én ikreknek is örülnék.
Már csak azért is, mert októberben is ketten indultak fejlődésnek, és olyan jó lenne, ha az Élet kárpótolna.
Azon meglepődtem, hogy csak fél adag Ovitrelle-t írt fel Dévisz, a múltkor többet kaptam. Bár a protokoll az Utrogestan és a Duphastonnal ugyanaz. Remélem, az Ovitreltől függetlenül sikeres lesz a program, és három hét múlva dobogó szíveket látok majd az Uh-n:)
Most megyek vissza pihizni, az első hét nap döntő a megtapadás szempontjából...
ÉS MOST ITT VAN Ő!!!!
"Mások állítják, hogy angyalokat látnak, de én Téged látlak, és ez nekem éppen elég.."
Kategóriák: lombikbaba Címkék: embriótranszfer, lombikbaba, lombikeljárás, lombikterhesség, punkció
írta: jurak.kata
Scully jelenti
Sziasztok!
Most először írok, de ezt nem tudom szó nélkül hagyni. Jelentem: az anyukám egy másik kisbabával a kezében álldogál!Aki ráadásul a megszólalásig hasonlít rám!Mindezt úgy, ahogy arra nincs magyarázat!(És még nekem vannak x-aktáim?!!Na, akkor erre varrjatok gombot!)Ezt onnan tudom, hogy a fürdőszobai tükörben megláttam, ahogy az Én Anyukám egy kisbabát tart a kezében!Momentán, nem tudom, hogy ezt hogy csinálta, mert érzésem szerint engem tartott. Ezen meglepődtem, és kikerekedtek a szemeim. Gyorsan anyára fordítottam a fejem, de Ő ott volt, én meg nyilván a karjaiban. Akkor ismét visszanéztem. Már megint velem szemben volt, és ismét egy másik kisbabával!Gondoltam, ennek a fele sem tréfa, hát ismét anyára néztem, aki megint ott volt hozzám közel. Akkor már tényleg nem értettem: hogy a túróba lehetséges ez?!Teljesen döbbent arcot vághattam, mert a szemben levő anyukám nevetett. Szép kis anyuka, mondhatom!Mindenesetre ennek utána kell járnom, mert erre tényleg nincs magyarázat!Hogy lehet itt is meg ott is?Nem értem, nem értem...
Akinek van ötlete, szívesen venném!Mert nyomozati szakaszban van még Az Ügy!
Puszi
J.J.K, azaz Scully
Én és anya
Cica
A lányom nonstop beszél. Mondhatni mondja a magáét...Kíváncsi lennék, hogy babanyelvén vajon mit kommunikálhat a nagyvilágnak, mert igazából csak halvány sejtéseim vannak. Mondjuk: vegyetek ki a kiságyból!Miért nem kapok enni?Hol a fürdővíz?Miért nem tudom elkapni?!
Miközben írok, most is hallom, hogy gőgicsél. Domi pedig egyre türelmetlenebbül válaszolgat neki, illetve szól rá, hogy "halkabban!"Meg: "ne nyivákolj!Mi vagy te, macska?!" Mondjuk, tényleg hasonlít a hangja egy kismacskáéhoz... El is neveztük minimacseknak J.J.K-t.
Ma elnéztem - na jó, ez nem olyan különleges dolog, mivel ugye gyakran előfordul...De!Néztem, ahogy játszik és elaltatja magát. Imádom!Olyan tünemény, olyan csoda, hogy Ő van!Egy éve ilyenkor még pipettában sem volt:)
"van kezem!"
J.J.K búcsút intett a bacinak, hála istennek. Valószínűleg ez volt a születésnapi ajándékom, mármint a lányomtól, hogy meggyógyult. Már ideje volt. Jó, jó tudom, hogy extra-parás anyuka vagyok, de ez van és kész. Mindennél jobban féltem a gyerekeimet.
A lányom egyébiránt felfedezte, hogy van keze. Illetve, hogy a keze az ő testéhez tartozik-így ő irányítja. Na, ez most annyira tetszik neki, hogy állandóan nézi a kezét, illetve próbál betalálni a szájába egy levegőbe írt és igencsak figyelemmel kísért félkörív után. És ha már beletalál, gondolja, akkor meg is kellene kóstolni. Aztán ez annyira jó érzés lehet, hogy ha már ott van, akkor ki sem veszi, hanem jól megrágja. Mondjuk, élek a gyanúperrel, hogy jön a foga, mert napi egy liter nyálat tutti kicsorgat a ruhájára, illetve alul meg van duzzadva az ínye. Bár ki tudja..?Egy kisbabánál csak a kaki biztos, ahogy mondani szokta volt a doktornéni.
Szóval J.J.K baromira élvezi, hogy eheti a kezét, ja, és el ne felejtsem: hogy tud fogni! Próbálkozik is a markolászással rendesen, és amit megszerez, na, azt el sem engedi. Mondjuk, amikor a hajamat kapja el, azt annyira nem tartom viccesnek..Persze, azt mondanom sem kell, hogy erre a mutatványra akkor is képes, ha a hajam össze van fogva. Szóval nincs akadály!
Domikám túllendült a szerelmi krízisen, most a suli miatt bánkódik. Nehéz az élet!-mondta tegnap. Így megelőzve az újabb letargiát, meghívtam ma a kis barátait játszani hozzánk. Most két Pókember rohangászik, és néha mintha egy Batman is bevillanna a képbe...
Szülinapomra kaptam a barátnőmtől:)
Köszi, Évi:))
Férfiaktól.....
"Ahogy öregszem, egyre inkább a 30 feletti nőket értékelem. Csak néhány példa, hogy miért:
Egy 30 feletti nő sosem ébreszt fel az éjszaka közepén, hogy megkérdezze: "Mire gondolsz, drágám?" Fütyül rá, mire gondolsz
Ha egy 30 feletti nőnek nincs kedve meccset nézni veled, nem ül oda melléd nyavalyogni. Csinál helyette valami olyat, amihez kedve van.
Általában valami sokkal értelmesebb dolgot.
Egy harmincon túli nő már elég jól ismeri önmagát ahhoz, hogy tudja, ki ő, mi ő, mit akar és kitől. Kevés olyan 30 feletti nő akad, akit érdekel, hogy mit gondolsz róla vagy arról, amit tesz.
A nőknek 30 felett tartása van. Ritkán fordul elő, hogy jelenetet rendeznének az operában vagy egy elegáns étterem kellős közepén.
Na persze ha megérdemled, gondolkodás nélkül lelőnek, főleg ha esélyt látnak arra, hogy megúszhatják.
Az idősebb nők nem bánnak szűkmarkúan a dicséretekkel, gyakran akkor sem, ha nem érdemled meg. Tudják, milyen érzés, amikor az ember nem kap elismerést.
30 felett egy nő elég magabiztos ahhoz, hogy bemutasson téged a barátnőinek. Egy fiatalabb nő gyakran még a legjobb barátnőjét is hanyagolja, ha partnere van, mert nem bízik meg a fickóban.
Egy harmincon túli nőt abszolút nem érdekel, hogy tetszenek-e neked a barátnői, mert tudja, hogy azok sosem árulnák el őt.
A nők a korral természetfeletti képességekre tesznek szert. Egy 30 feletti nőnek sosem kell meggyónnod a bűneidet. Úgyis mindig tudja.
Egy 30 feletti nőnek jól áll a tűzpiros rúzs. Ugyanez már nem mondható el a fiatal lányokról vagy a transzvesztitákról.
Ha eltekintesz attól a néhány apró ránctól, egy 30 feletti nő sokkal szexisebb, mint fiatalabb nőtársai.
Az idősebb nők egyenesek és őszinték. Azonnal a szemedbe mondják, hogy mocsok disznó vagy, ha úgy viselkedsz! Nem kell törnöd a fejed, hányadán is állsz velük.
Igen, számtalan okból dicsőíthetjük a harmincon túli nőket.
Sajnos ezt fordítva már nem lehet elmondani. Minden ragyogó, okos, ápolt, szexis 30 feletti nőre jut egy kopaszodó, pocakos őskövület sárga nadrágban, aki bolondot csinál magából valami 22 éves kis pincérlánnyal az oldalán.
Hölgyeim, elnézést kérek érte.
És minden olyan férfinak, aki azt mondja: "Miért vegyek meg egy egész tehenet, amikor csak tejet akarok inni", üzenem, hogy változnak az idők. Manapság a nők 80%-a ellenzi a házasságot. Miért? Mert a nők rájöttek, hogy nem érdemes megvenni egy egész disznót azért a kis kolbászért."
20+10 év
Harminc éves lettem...Hát, őszintén szólva egy kissé megvisel ez engem lelkileg, mert ugye vége a húszas éveimnek...Momentán nem tudtam aludni éjfélig - hogy kiélvezzem az utolsó perceit a huszonévességnek:)
Mondjuk, ha összegzem, akkor az elmúlt tíz év alatt sikerült két gyermeknek életet adnom, ami a legfontosabb. És nem bántam meg, hogy vállaltam őket. Valószínűleg azért születtem, hogy ők megszülethessenek, már tudom. Bár tíz évvel ezelőtt még teljesen másfelé orientálódtam: egyetem, karrier, haverok, buli..:))Hihetetlen, mennyi minden történik tíz év alatt. Pedig, ha úgy nézzük, akkor az csak tíz karácsony, tíz nyár, tíz szülinapi torta...így nem is tűnik olyan soknak...és mégis!Mennyit változunk, mennyi öröm, mennyi kudarc ér...Kíváncsi vagyok, hogy tíz év múlva mit fogok érezni ezen a napon, a negyvenedik életév kezdetén...
Rövid beszámoló
Most az van, hogy J.J.K már nem annyira szereti, ha szívom az orrát. Szegénykém, nemhogy nem alszik el, de most már kezd kérdő tekintettel nézni rám, hogy "na ne már anya!Ezt komolyan gondolod?!"
Sajnos eléggé meg van fázva, kezdek aggódni. Olyan érdekesen veszi a levegőt, bár láza nincs és a közérzete is jó. Ezt mondjuk nem tudom elmondani a körforgó Elefántjáról, mert a lányom előszeretettel húzgálja és kóstolgatja, na jó, harapja, ami nem tesz túl jót a kinézetének...
Most jöttünk meg a sportiskolai felmérőről, tisztára el vagyok keseredve, mert nem sikerült. Illetve, három héten belül szólnak, ha van hely, mivel túljeletkezés van. Én mondjuk a Meixner módszer miatt szerettem volna, ha Domi ott tanul, de ez most ezek szerint nem jött össze...
Hát, ez nem az én hetem!
Anya, ugye nem akarod kiszívni az orrom????
Gyanús vagy nekem, te Anya!!!
Bezárás
Kedves mindenki!
Sajnos, én is arra az elhatározásra kellett, hogy jussak, hogy zárttá teszem a blogomat. Köszönet ezért azoknak a kedves zugolvasó üzemmódban levő embereknek, akik nevüket nem vállalva kommentálják az életünket. (és ne haragudjon a többség, nem rólatok van szó, de sajnos van egy-két ember, aki megmérgezte az életünket)
Nagyon sajnálom, hogy idáig eljutottunk. SOHA nem gondoltam volna, hogy a legszebb dologról, ami az életemben létezik- az anyaság - zárt blogot kellene írnom. SOHA nem gondoltam volna, hogy vannak rosszindulatű, szókiforgató emberek, akik egy babablogot azért olvasnak, hogy fogást találjanak rajtam. Ezúton is üdvözlöm őket!És gratulálok. Elérték céljukat.
Persze folytathatnám a blogot, de akkor mindig arra gondolnék, hogy ők mit gondolnak, vajon milyen konfliktusom lesz még bármiből, amit leírtam.
Aki szeretné továbbra is figyelemmel kísérni az életünket, és kér blogmeghívót, írjon a jurak1@citromail.hu ra.
Ezen a héten még nem, de jövő héttől zárt lesz a blogunk. Legalábbis most így gondolom...
Három hónapos oltás
Jól sejtettem: nem kapott oltást, mivel annyira tortyog a nózija. Legközelebb két hét múlva "próbálkozunk". 13.15-re volt időpontunk, laza két órát vártunk. Szegény J.J.K inkább elaludt, hogy ne érezze, mennyire éhes...(a rota miatt nem adtam neki előtte enni). Én viszont jót dumcsiztam a többi anyukával. Ja, a legfontosabb: 6490 gramm, 63 cm a kis cukkenfukk - J.J.K.
Tej-hiány
Most az van, hogy J.J.K nem fogadja el a cicit. Illetve, ha nagy nehezen el is fogadja, viszonylag rövid idő múlva befejezi a szopit. Mondjuk, nem sok tejem van már, ez tény és való, és hiába iszom a Laktoherbet, már nem sokat ér, és valószínűleg ami tejcit termelek, azt még a moremilknek köszönhetem. Persze, az utóbbi napok stressze sem tesz túl jót a tejelválasztásnak, tudom. De már annyit görcsöltem ezzel a szoptatás dologgal, hogy már annyira nem is fogok görcsölni vele. Lehet, hogy most megbotránkoztatlak benneteket, de ez a plussz stressz, hogy legyen tejci, már tényleg nem hiányzik az életemből. J.J.K-nak naponta hozzuk a tejcit a tejleadó állomásról, kap 450 ml-t, az napközben elég szokott lenni - eddig ugye előtte szopizott, de most nem fogadja el(vajon miért???), estére kap tápszert csak. Hát ez van. Nem vagyok túl fényes hangulatban, pedig végre süt a nap. (Stop the World!I want to get off!!!) Még jó, hogy vannak a gyerekeim, nélkülük nagyon elkeserítő lenne a mostani gazdasági helyzet ésatöbbi, ésatöbbi.
Nemsokára megyünk babamasszázsra, aztán 13.15-re oltásra. Szegény Kincső, folyik a nózija, élek a gyanúperrel, hogy ma be sem adják neki az injekciókat.
J.J.K és az Elefánt afférja
Esti forgatókönyv
J.J.K, mióta ama "nagykádban" fürdik, viszonylag rövid idő alatt bedobja a szunyát. Mondjuk, gondolom ez a fáradtságtól van, merthogy a kisasszony előszeretettel úszkál, és ez bizony elég fárasztó lehet az egész napi fekvés után. Szóval a forgatókönyv a következő:
18.30. J.J.K szirénázik, hogy fürdésidő! Nyugtázza, amikor felkerül a pelenkázóra, hogy most jön a relax. Mozdulatlanul várja a masszírozást, amit végig mosolyog és néha kommentálja is az eseményeket a szokásos heőzéssel, gegével, ja, és tegnap óta jelentem: berreg is.
18.45. J.J.K imádott fürdővíze közelébe kerül, hangos kiáltozással, és fülig érő mosollyal az arcán veti bele magát a lubickolás örömeibe.
19.00 Főhősnőnket kiemelik a vízből. (ezen a ponton meglepődött arcot vág)
19.02-05 Anyuka rekordsebességgel töröl, pelenkázik, öltöztet. A Bátyj figyelemelterelő műveleteket végez, mondhatni, mindent megtesz a szórakoztatásért...J.J.K egyre inkább érzi, hogy még nem evett.
19.06. A művésznő üvölt, amennyiben 5-10 mp között nem kerül cici/cumisüveg a szájába
19.10. A kisasszony alszik. (Nem, nem álomba szenderü! Momentán beájul.)
Szóval, mióta nagykádban fürdik, nincs gond az altatással...
Persze mivel ez nem egy hállivúdi sikerfilm forgatókönyve, van, amikor nem heppiend a vége, hanem:
20.05 J.J.K felébred, rájön, hogy
a, nem fejezte be a vacsoráját
b, nem játszott eleget
c, nem is akart ő elaludni!!!
Így kb. 21.30-ig még fent tollászkodik, de szó szerint, vele fektetem le Domit, ő még játszik a kiságyában, stb...
Most nagyon tortyog a nózija, kicsit meg is ijesztett, mert félek, hogy össze szedett valami kórságot, amikor az oviban körbevették a lurkók...
Domikám, egyelőre úgy tűnik, átlendült a szerelmi krízisen, mondjuk, nem kevés csokit evett meg a hétvégén...
Testvérek:)
"Imádlak, Jázmin!"
J.J.K hősiesen tűri testvére szeretet-megnyilvánulását
Itt a feliratot érdemes megnézni:)
IMÁDOTTAK:)A MINDENEIM!
Haiku
Domi és a szerelmi bánat
Domikám ma átélte kis élete első szerelmi csalódását. Majdnem elbőgtem magam én is. Tisztára, mint egy felnőtt, úgy éli meg...
Szóval mentem érte az oviba. Lehajtott fejjel ballag mellettem, tőle szokatlan módon "kullog". Kérdem:
-Domika, mi a baj?
- Anya, ma összetört a szívem!-válaszolja nagyon komolyan.
Megállok. Lehajolok hozzá. Könny csillog a szemében. Átölelem.
-Domika, mi történt?
- Hát...Iza Bálinthoz megy feleségül!!!
-És ezt mikor mondta?
-Anya, az udvaron azt mondta nekem, hogy ő Bálintnak lesz a felesége!Anya, én nem akarok többet abba az oviba járni!Nem akarom látni mások boldogságát!!!
Ennél a mondatánál nem is tudtam, hogy nevessek vagy sírjak. Hiszen olyan picike még, és milyen mélyen átéli a szerelmet, a csalódást!Hihetetlen....
-Domi, ha mást szeret, sajnos nem lehet mit tenni. Tudom, hogy most fáj neked és nagyon rossz, de hidd el, hogy meg sem érdemel téged!-próbálkozom vígasztalni. -És annyi szép lány van még...
-Anya, nekem csak Iza kell!És ő mást szeret!-fakad ki.
Ballagunk, kézen fogva, szótlanul hazafelé. Átérzem a kis szívének fájdalmát, és csak bízni tudok benne, hogy hamar túl teszi magát élete első csalódásán...
-Anya, nem baj, ha most egyedül szeretnék lenni?
-....(Elképesztő, mint egy felnőtt, komolyan)
A szívem szakad meg érte, de ezt neki kell feldolgoznia...Istenem, és még mennyi csalódástól nem tudom majd megvédeni...
Figyelemelterelésként holnapra meghívtam a legjobb barátját hozzánk. Ja, és át kellett rendezni a szobáját...
Újabb díj - Köszönjük!
Twinbabytől kaptuk ezt a nagyon megtisztelő díjat:
"Ezek a blogok szerfelett bájosak, a blog íróknak az a céljuk, hogy barátok és barátságosak legyenek. Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik, a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger. Amikor továbbadod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket...."
Tovább adnám azoknak, akiket olvasok és akik engem olvasnak:))
Beszámoló
Jól vagyunk, csak ezen a héten alig tartózkodtunk itthon, illetve, ha itthon is voltunk én nem nagyon jutottam gépközelbe, hogy beszámoljak a kis drágáimról. Szóval tegnapelőtt elvittem Pótmamához Kincset, mondjuk, nem tervezett látogatás volt, hanem muszáj, mert az alkalmazott nem tudott elmenni, Férj úton volt, nekünk meg időpontunk okmányirodába, ahol Pótmami dolgozik. Kincsem hozta formáját: osztatlan sikert aratott. Mondjuk, gondolom ez nem esett nehezére, mivel az okmányiroda Pótmami uralta része az ő fotójával van kiplakátozva:) Aztán - mivel Pótmamának nem kevés munkát adtunk -jöttek a kolleginák, hordozták, mint a véres kardot, mutogatták J.J.K-t, aki mindezt tőle megszokott nyugalommal, és fejedelmi mosollyal az arcán tűrte. Aztán jól megpuszilgatták, minek következtében elaludt, ezzel is bizonyítva, a róla szóló mendemondák nem legendák, hanem valóban igaz történetek. (mármint, hogy ő fantastic girl)
Tegnap Domit vittem EEG-re, addig J.J.K apával múlatta az időt, majd a sógornőméknél. Ott az unokahuga maximális rajongással vette körbe a maga másfél évével, csodacukik voltak, bár én csak hírből hallottam és fotón láttam, de hiteles forrásból tudom. Domikám nagyon jól viselte a vizsgálatot, mivel nem is volt szükség EEG-re, a papírjára ezt írták: koránál jóval fejlettebb. Hát igen. Ezt mondjuk tudtuk eddig is...Természetesen a fiam hozta a formáját:"Jó napot kívánok!""Hölgyeké az elsőbbség"(ajtóban nekem)Így jólneveltségéhez nem férhetett kétség, és az asszisztensnő is ájuldozott, hogy milyen lovagias kisfiam van...
Ma megyek tetováltatni a szemöldököm, ez a szülinapi ajándékom, hiába, a harmincadik életév betöltése bizony fájdalommal jár...
Próbálok majd ma mindenkit átolvasni, kicsit le vagyok maradva, bocsánat!
Cukikák
Nevetésre felkészülni, hangfalat bekapcsolni!
http://www.freevlog.hu/play?v=u49ad3c54de0ffNegyed éves Kincs Ő!
2009.03.03.
3 hónapos J.J.K!
A kicsi lány eme fontos napot babamasszázzsal ünnepelte, amit igencsak élvezett. (ja, nem is írtam: elkezdtünk egy tanfolyamot, egy hónapon keresztül tart, vinni kell a kiscsajt, megtanítanak jól megmasszírozni, a végén oklevelet kapunk).
Bár megszokta, hogy masszír után fürdés van, majd vacsi. Szóval igencsak ledöbbent, amikor a masszírozás végén, amit végig nevetgélt, nem került vízbe. Sőt!Fel is öltöztettem! Ezen már tényleg nagyon kiakadt, és hát igen, ennek jelét is mutatta kérdő tekintet és sírás formájában. Aztán még jó, hogy volt lehetőség megetetni(legalább ez nem maradt ki a rutinból), így megnyugodott, majd elaludt. Így eddig nem nagyon tudtunk bulizni a három hónaposság kapcsán... Na de majd este!Jól betejezünk!
A három hónapos baba ezt tudja:
Kezeit, lábait rengeteget mozgatja. Nézegeti mozgásukat, játszik velük.
Hason fekve az alkarjára támaszkodva már 45-90 fok közé is képes kinyomni a fejét.
Tenyerét már nyitva tartja, és a kezébe adott tárgyakat megmarkolja, de utánuk nyúlni még nem tud. (úgy tűnik a lányom tényleg zseni, mert már nyúl is a tárgyakért, ld.:zebra)
Beszéd
Három hónapos korban a gyermek hangadási kísérletei még nem tudatos, szándékos közlések, csak öncélú játékok. Tudatosul a csecsemőben, hogy a hangját saját maga idézi elő, így odafigyel a produkciójára, s ismételgeti azt. Ezzel a tevékenységgel már hosszabb távon is képes elfoglalni magát.(ezt J.J.K mesterien űzi)
Ebben az időszakban még több mint 200-féle hangot tud képezni. Ez jóval több, mint amit az anyanyelvére jellemző hangkészlet tartalmaz, hiszen a világ minden létező hangja előfordul gagyogásában. A magyar csecsemők francia orrhangokat csakúgy képesek előállítani, mint afrikai csettintőket. A gagyogás időszakában minden hangot gyakorol, melyet képes előidézni, viszont a környezetében nem hallott hangok egy idő után kiesnek a repertoárjából. A külvilág szelektálása nyomán elkezdi a szülőktől hallott hangokat utánozni. A gagyogás hangjai minden kultúrában hasonlóak, s az „egzotikus” hangok folyamatosan tűnnek el az első év folyamán. Az anyanyelv hangjai kiszorítják őket, mivel a szülők csak a saját maguk által is használt hangokon beszélnek a csecsemőhöz. Ezeknek a hangoknak az utánzásával megindul a gagyogás, mellyel a felnőttektől hallott szavak hangzását, zeneiségét próbálják utánozni (gaga, egü, ogu…).(nálunk ugye a heő)
Értelmi — érzelmi fejlődés
Már nemcsak visszamosolyog, ha kedvesen közelítünk hozzá, de spontán is mosoly jelenik meg az arcán. A kezébe tett tárgyra rápillant. Tekintetével követi a mozgó tárgyakat, főleg az élénk színűeket. Még nem tudja felmérni a távolságot, így megérinteni sem tudja, legfeljebb véletlenül sikerül megütnie az elé tett játékokat. Ezeket Kincs abszolúte tudja!
Aktuális vizsgálatok
Ismét megkapja az Infanrix –IPV- HIB ( DTPa+IPV+HIB) oltást – Ez 5 súlyos betegség ellen nyújt védelmet: a Diftéria a torokgyík, a Tetanusz a merev görcs, a Pertussis a szamárköhögés, az IPV a járványos gyermekbénulás, a HIB a gennyes agyhártyagyulladás ellen véd. 30 nap múlva megismétlik ezt az oltást.
A havi vizsgálat során a következőket ellenőrzik:
- testsúly, testhossz, fejkörfogat, mellkörfogat mérés,
- teljes fizikális vizsgálat, különös tekintettel a fejlődési rendellenességek szűrésére,
- mozgásszervi vizsgálat, csípőficam szűrése (4 hónapos korig nézik),
- idegrendszer vizsgálata,
- a pszichomotoros és mentális fejlődés vizsgálata,
- érzékszervek működésének vizsgálata (látás, kancsalság, hallás).
- kisfúknál a rejtettheréjűség vizsgálata,
A baba minden megnyilatkozását kísérje vidám, örömteli reagálás!(mondjuk, fura lenne, ha nem így tenne egy anya)
Forduljunk szakemberhez, ha...
Nagyon laza, vagy nagyon feszes izomtónus esetén, illetve görcsös állapotok kialakulásakor.
Ha a csecsemő nem reagál az anyuka hangjára, erősebb zörejekre nem rezzen össze.
Ha a baba nem fordul a hang irányába.
Ha a csecsemő nem érzékeli a fényt, nem fordul a fény irányába.
Ha nem követi a mozgó tárgyakat.
Kategóriák: fejlődés Címkék: baba, fejlődés, háromhónapos
írta: jurak.kata
Hétvégi kirándulás
Fülbevalós:))
Szóval jól telt a hétvége. De tényleg. J.J.K elbűvölte a család felmenő tagjait, mondjuk az unokatesókról nem tudok nyilatkozni, mert szerintük cuki, ám kövér, így ráférne egy kis diéta...Domi védelmébe vette a hugát, hogy "nem kövér, csak hurkás!"És mint tudjuk, az nem ugyanaz:)
Pénteken ebéd után indultunk, Kincsem végig aludt, Domi végig beszélt, én meg végre vezettem hosszabb távon, már eléggé hiányzott. Aztán felmentük Apukámékhoz, ahol a Papa teljesen elbűvölte a lányomat, bár a vonzalom szerintem igencsak kölcsönös, mivel állandóan nevettek egymásra. Este lementünk a tesómékhoz, ahol életében először J.J.K a Nagy Kádban fürdött. Én nem mertem bele tenni először, a sógorom mondta, hogy majd ő. Persze négy gyerek után van rutinja...szóval JázminKincs elképesztően jól érezte magát, hogy végre lubickol és nem is tartottuk, szóval egymagában úszkált. De tényleg úszott, mivel háton haladt a kád egyik végéből a másikba. Szerintem minimum olimpikon lesz, de lehet, hogy elfogult vagyok vele kicsit. Szó szerint alig lehetett kivenni húsz perc után a vízből, teljesen meg volt sértődve, hogy ő milyen jól érzi magát, földöntúli mosollyal lubickol, ja, és kiáltozik, mi pedig, kegyetlen felnőttek kivesszük és megtöröljük. Aztán gondolom, rájött, hogy nem is olyan baj, mert fürcsi után enni szokott, így már az öltöztetés alatt nem kis hangot adott eme szándékának. Az éjszaka -idegen hely ide vagy oda-, nagyon nyugodtan telt, egyszer ébredt szopizni, és fél kilencig húzta a lóbőrt. Persze ki is fáradhatott, mert előző este annyi puszit kapott a nővéremtől...
Szombaton anyáéknál voltunk, itt hasonló forgatókönyv szerint telt az este: J.J.K bűvöl, mosolyog, heőzik, fürdik, eszik, alszik.
Mama és papa megállapítják: J.J.K csodababa, imádnivaló, és marad. Vitatkozni pedig lehet, de felesleges...
Domikámat gyakorlatilag itt-ott láttam a kanyarban, mivel nonstop unokatesózott, nagyon jól érezte magát. Apa közben itthon maradt, és már második nap elvonási tünetei voltak, legalább tudjuk, hogy hiányozunk neki, hihi.
Szóval jó volt.
Ma elvittem kilövetni a fülét, hát, szegénykém megtudta, hogy a szépségért meg kell szenvedni...nagyon üvöltött, pedig még csak a fejét fogták le, hogy odarajzolják a pöttyöt...annyira sajnáltam, majd megszakadt a szívem, amikor belőtték neki. Egy másodperc volt, de a lányom nem dolgozta fel annyira hamar a dolgot, nagyon megsértődött, mert ma nem mosolygott annyit, mint szokott. Viszont csillog a fülében a fülbevaló!Olyan szép!
Mi:)








.jpg)





.jpg)



